10 éve dolgozom csoportokkal azon, hogy megtapasztalhassák, milyen kevesebb stresszel élni. 8 hetes tréningjeim, 3-5 napos elvonulásaim mindig előzetes beszélgetésekkel kezdődnek, ahol elmondom, mi is a mindfulness-alapú stresszcsökkentés lényege és kihívása:
- Nem a stresszt próbáljuk meg elkerülni, nem a gondolatainkat „kapcsoljuk ki”, hanem közelebb kerülünk hozzájuk
- Az állandó harcot a nehézségekkel megtanuljuk letenni úgy, hogy odafordulunk feléjük, teret adunk nekik, de nem ragadunk beléjük
- Ez ösztönellenes, hiszen agyunk úgy működik, hogy minél kevesebb nehézséggel és minél több kellemessel találkozna
- Ehhez gyakorlás szükséges: bölcs figyelemirányítás (tudni, mikor hova irányítsuk az elmét) és az elfogadás fejlesztése – ezek nem fognak maguktól jönni
- Előfordul, hogy meglepődünk majd, mennyi aggódó gondolatunk van, mennyi elutasítással, ítélkezéssel élünk és ez nem lesz feltétlenül mosolygós felfedezés, mégis ez is kell ahhoz, hogy le tudjuk ezeket a stresszt okozó szokásainkat rakni
Mindenki imádja ezt a gondolatmenetet addig, ameddig csak beszélünk róla. Hogyne imádná: ez szupererő, bátorság, belevalóság, siker. Én is ezért imádom tanítani a mindfulness-t.
De a gyakorlás már más: ahelyett, hogy teret adnék a nehézségnek:
- inkább belelélegzem, belemozgok, kinyújtom
- elkezdek gondolkodni rajta
- elkerülöm a kényelmetlen pozíciót, inkább csak fekszem
Tanárként együttérzéssel kísérem ezeket a résztvevőkben fellépő nehézségeket – hiszen mindennel találkoztam már én is, minden ilyen kihívás nagyon emberi. Tulajdonképpen az a feladatom, hogy én is teret adjak minden ilyen kételynek, ellenállásnak és segítsem meglátni nekik, hogy a tudatos jelenlét gyakorlásával megjön a nyugalom, és nem csak egy csatát nyerünk meg, hanem a háborút. Azaz hosszú távon olyan hozzáállást alakítunk ki, ami támogatni fogja a stresszcsökkentést a nehéz helyzetekben. Hiszen éberebbé, elfogadóbbá, bölcsebbé válunk.
Oszd meg másokkal is a cikket!
0 hozzászólás