Visszaemlékezés sorozatot indítok ezzel az írással.

A Slow Budapest születése 2012 tavaszán indult, ekkor kezdtem el csatlakozni az itthoni TEDx klubhoz, amit a HVG szerkesztőségi tagjai, Szörnyi Kriszta és Budaházy Árpád támogattak, de ott volt P. Tóth Andris is (sorozatvállalkozó, a Year Compass egyik alapítója). A közösségi inspiráció, gondolkodás engem nagyon megfogott, és sok támogatást kaptam tőlük az ötletemhez, amikor elkezdtem arról mesélni, hogy olvastam a slow mozgalomról és hogy mennyire fontos lenne a lassításról elkezdeni beszélni. Emlékszem, azt mondta Andris: „Rezonálnak erre az emberek, kezdd el. Nem kell cég, nem kell weboldal sem, csak kezdj el róla beszélni.” Andris később adott nekünk ingyen tárhelyet, és úgy lett meg a slowbudapest.com, de 2012-ben még csak egy Facebook oldalam volt.

A Facebook oldalamat a 12-es augusztusi hosszú hétvégén élesítettem, a Badacsonyban, ahol éppen biciklitúrán voltam a kanadai ismerősömmel. Visszanézve a képeket, valami hajtott, nyilvánvaló – a belső vágy arra, hogy lassulni tudjak. Tipikusan mindent túlcsináltam már akkor sok-sok éve, és amikor találkoztam a slow mozgalommal, otthon feküdtem, a túlmunkától beállt derékkal és kifordult bokával. Az a cikk (azt hiszem, nlcafés volt), villámcsapásszerű hatással volt rám: nekem ezt kell csinálni és nem mást okolni a boldogtalanságomért, nem orvosoktól várni, hogy egészséges legyek! Erős elhatározás született meg bennem: nem akarok 35 éves koromban súlyos beteg vagy idegroncs lenni. Muszáj változtatnom azon, ahogy élek.

A Slow Budapest mellé hamar odaálltak lelkes önkéntesek, Szendrey Gabi rajzolta például a logót és készítette az első fotókat az eseményeinkről, az előadásaimról. Én 2012. szeptemberében tartottam az első előadásomat a slow mozgalomról a National Geographic ökonapján, ami egy összefoglaló előadás volt, ezzel a központi üzenettel, Carl Honorétól (In Praise Of Slowness):

…gyors és a lassú között nem csupán sebességbeli különbség van. Nagyszerűen példázzák azt is, ahogy élünk, ahogy az életünkre tekintünk. A gyors elfoglalt, kontrollálni akar, agresszív, elsietett, analitikus, stresszes, felszínes, türelmetlen, mennyiségi és nem minőségi. A lassú ennek az ellentéte: nyugodt, törődő, befogadó, intuitív, kiegyensúlyozott, türelmes, minőségi és nem mennyiségi. Valós és tartalmas kapcsolatok kiépítéséről szól – az emberekkel, a kultúrával, a munkával, az ételekkel, mindennel.

Közben elkezdtünk videókat készíteni budapesti alternatív mozgalmas (számunkra slow-hoz közeli) emberekkel, akiket a lassulásról kérdeztünk volna. A beszélgetés elkészült Bittó Zsófival, aki akkor a Unique Budapest túravezetője volt és budapesti felfedező sétákat tartott. (Zsófi később a Slow Budapestnél 4 slow sétát fejlesztett ki és vezetett 5 éven át.). Még egy videót is felvettünk Vincent Liegey-vel, a Degrowth mozgalom itthoni képviselőjével. Szörnyi Kriszta, a TEDXYouth Budapest szervezője lett volna a következő, és emlékszem, a Toldi előtt álltunk és ő az interjú helyett azt mondta: „Gyere el a TED-re ősszel és beszélj a slow mozgalomról és a te lassítós utadról.”

Folyt. köv.

(Ezzel a visszaemlékezéssel egy sorozatot indítok el, aminek részeként minden héten tudtok majd olvasni tőlem személyes sztorikat a Slow Budapest elmúlt majdnem 14 évéről. Egy változásnak az előjele is ez – mivel szeretném hozzáigazítani a formai kereteket is a belső változásomhoz, a Slow Budapest nevet el fogom hagyni februártól, és a saját nevemen fogok utána posztolni a közösségi médiában. @krajcsonelli néven találjátok majd meg az oldalamat.)

Oszd meg a cikket másokkal is!