Rendszerezés az Anti-határidőnapló segítségével

2022. november 24. | Anti-határidőnapló

Amikor valami újba kezdünk, teljesen természetes, hogy káosz uralkodik a fejünkben. Ezért fontos, hogy a lassítást több témára, altémára bontsuk, és számos aspektusból megvizsgáljuk, hogyan vagyunk vele az életünkben. A rendszerezés tehát eligazodást nyújt, de egyben csapdákat is rejt, ha túl szigorúak vagyunk magunkhoz. Blogunkban a rendszerezéshez és a csapdák elkerüléséhez nyújtunk támpontokat.

Minden emberben él egy mély igény a rendszerezésre, összegzésre, és nemcsak az év végén, hanem az év folyamán, például hó végén vagy az évszakok kezdetekor. A rohanásban azonban ezek az időszakok gyakran mentálisan összefolynak, egymásba mosódnak. Dolgaink, ügyeink, teendőink vagy éppen szabadidőnk rendszerezése abban tud segíteni minket, hogy megéljük a kontroll érzését. Átértékeljük a teendőinkhez való kapcsolatunkat, és megtanuljuk értékelni azt, ami van, amit már elértük.

A fejlődésünk is így követhető nyomon, hiszen a rendezetlen dolgaink nem vonják el a figyelmünket, merítik le energiánkat és jelentenek folyamatos mentális megterhelést a számunkra. A haladás akár a lassítás, akár más életmódváltoztatás folyamatában akkor jöhet létre, ha az információkat áttekintjük, rendszerezzük, és ezek nyomán kialakítjuk a jövőbeli terveinket, cselekvéseinket, vagy ha épp az kell, nem-cselekvéseinket.

Manapság a tervezőket a célok rögzítésére, monitorozására és reflektálására használják. Használhatók arra is, hogy nyomon kövessük az eredményeinket. Ahogy a hagyományos tervezők, úgy az Anti-határidőnapló is segít megőrizni a szervezettséget azáltal, hogy támogatja bizonyos szokások kialakítását, amelyek közelebb visznek céljainkhoz. Segít a szervezettség megőrzésében, a feladatok rangsorolásában a szabadidőnk felszabadításáért vagy akár a halogatás elkerülésében. Segít előretervezni, így könnyebben megőrizhetjük a szervezettségünket a lassítást, a tudatosságot illetően is a nap, a hét, a hónap folyamán.

A rendszerezés az Anti-határidőnaplóban egyfajta mentális rendrakást szolgál, ami pedig segíti a lelki helyrekerülését is bizonyos témáknak. Hogy szubjektív módon színt adunk például egy-egy hónapnak a 2023-as Anti-határidőnaplóban, vagy akár megnevezzük, nekünk mit jelent az, hogy lassítunk, azzal rendet teremtünk a fejünkben is, feltárjuk, tudatosítjuk hozzáállásunkat, céljainkat, és lesz egy viszonyítási pontunk, ami egyensúlyt teremt. Ám ennek lehetnek hátulütői, például ha mereven ragaszkodunk bizonyos céljainkhoz, és nem vagyunk megengedőek magunkkal.


Nem kötelesség, különleges alkalom

A naplózás, rendszerezés sajátos lelkiállapotot kíván. Akkor járunk el hatékonyan, ha ezt a megfelelő időben, örömmel és lelkesedéssel tudjuk végezni. Ezért érdemes énidőt teremtenünk rá, ami lehetőséget ad gondolataink, érzéseink rendszerezésére. Ha a naplózásra úgy tekintünk, mint különleges énidőre, és megteremtjük hozzá azokat a szükséges eszközöket, amelyek hangulatba hoznak – legyen szó egy bögre kakaóról, színes ceruzákról, egy füstölőről vagy egy hangulatos zenéről, akkor elkerülhetjük, hogy unalmas kötelességé váljon a naplózás.


A jobb agyfélteke bekapcsolása

Azt gondolhatjuk, hogy amikor tematikusan áttekintjük az életterületeinket, például az estéinket, reggeleinket, a munkánkat, viszonyunkat a hálához vagy konfliktusos emberi kapcsolatainkat, akkor csak is az elménkre hagyatkozhatunk. A 2023-as Anti-határidőnaplóban azonban arra törekedtünk, hogy az érzékszerveink, sőt az intuitívabb jobb agyféltekénk is bekapcsolódjon ebbe a munkába. Készíthetünk kollázst képekből, amelyek segítenek meghatározni céljainkat az évre. Szeletekre bonthatjuk a szabadidőnket, mint egy tortát, és meghatározhatjuk, mivel szeretnénk tölteni azt, vagy épp színekkel jelölhetjük aznapi hangulatokat. Az érzékszervek bekapcsolása, illetve a jobb agyfélteke aktiválása lelazít, kikapcsolja a csevegő elmét, és olyan helyekről ad nekünk válaszokat, amelyek sokszor rejtve vannak előttünk a hétköznapok rohanásában, de sokkal őszintébbek, mint amikor „fejből” akarjuk kitalálni, mi a jó a számunkra.


Rendszerezés örömből

A rendszerezés szakértője Marie Kondo azt mondja, a kidobandó helyett a megtartandóra fókuszáljunk. Vagyis azokra az örömteli dolgokra, élményekre vigyük a fókuszt, amelyek jó érzéseket keltenek bennünk, hosszú távon feltöltenek. Az Anti-határidőnaplóba – bár alkalmas a hagyományos naplóvezetésre is, mégis – érdemes azokat a teendőket, tevékenységeket beválogatnunk, sorba vennünk, amelyek kikapcsolódást nyújtanak. Segítenek a lassításban, vagy azokra az élményekre összpontosítanak, amelyek baráti, családi kapcsolatainkkal vannak összefüggésben. Bár könnyen eshetünk bele abba a mintázatba, hogy a napló oldalaira csak a határidőket, szorgos teendőinket és találkozásainkat jegyezzük fel. A heti checklistek segítenek visszatalálni a kezdeti irányhoz, visszaterelni a fókuszt, tippeket adni a témák gyakorlati megvalósításához. Arra is törekedtünk, hogy ne csak a mérföldkövekre, sikeres pillanatokra essen a hangsúly, hanem a részletekre, az oda vezető út apró sikereire is.


Merjünk hibázni

Azt gondolhatjuk, ha mindent megfogadunk, betartunk, kitöltünk, kipipálunk, vagy gondosan megtervezzük, hogyan valósítjuk meg az adott havi témát az életünkben, akkor nem csúszhat hiba a számításunkba. A túlrendszerezés csapdája éppen az, hogy nem adunk teret a spontaneitásnak, vagy épp a spontaneitásra is kötelező feladatként tekintünk. Érdemes az elképzeléseinket rugalmasan kezelni, hogy ne essünk a túltervezés csapájába. Ez ugyanis túlgondoláshoz vezet, az pedig megfoszt minket az örömtől, aggodalmakat, stresszt generál. Bár agyunk könnyen ráállhatott erre a fajta perfekcionista, túltervező gondolkodásra. A 2023-as Anti-határidőnaplóban olyan feladatokat rejtettünk el, amelyek a spontaneitásra, kísérletezésre, játékosságra buzdítanak. Bárhogyan is valósítsuk ezt meg, a rendszerezéssel, illetve csapdáinak tudatosításával eggyel több lépést tettünk meg a vágyott lassítási céljaink eléréséhez vezető úton.


A 2023-as Anti-határidőnaplót és számos újdonságot megtalálsz az antihataridonaplo.hu oldalunkon!


Oszd meg másokkal is a cikket!

Hírlevél

Szeretettel várunk hírlevelünkön! Iratkozz fel, hogy elsők között értesülhess kedvezményeinkről, ingyenes meditációinkról és újdonságainkról.

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólások

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Pin It on Pinterest