Meditációk a nagyvilágban: így gyakoroltak régen és ma

2022. április 22. | Meditáció, Mindfulness

A meditáció az elme lecsendesítésére és a szokásos állapotától teljesen eltérő tudatállapot elérésére szolgáló technika. Ennek révén az elme kitisztul, ellazul és fókuszál. A modern időkben a meditáció behatolt a hétköznapi emberek mindennapjaiba, ám egykor leginkább kiváltságosok gyakorolhatták, főként vallási kontextusban. Milyen meditációk léteznek, mi az eredetük, központi tanításuk, tipikus gyakorlataik? Ennek járunk utána.

Hindu meditáció

„Amikor elsajátítjuk a meditációt, az elme megingathatatlan, mint a lámpa lángja a szélcsendes helyen”. Az idézet a Bhagavad-Gitából, a szanszkrit filozófiai költeményből, a hinduizmus vallásainak egyik legszentebb könyvéből való. Ebben a meditáció eszközként jelenik meg a spirituális utazáshoz, egyben a meditáció az, ami hozzásegít a végső célhoz, a világlélekkel, önvalóval való egységhez, illetve a születés és a halál örök körforgásából való felszabadulás állapotának eléréséhez.

A hinduizmus egy vallás vagy egy életmód, amely leginkább Indiában és Nepálban fordul elő. Körülbelül egymilliárd követőjével a hinduizmus a világ harmadik legnagyobb vallása népesség szerint, és többségi vallás Indiában, Nepálban és Balin (Indonézia). A hinduizmust a világ „legrégebbi vallásának” nevezik. Egyes gyakorlók és tudósok Sanātana Dharmának, „örök törvénynek” vagy az emberi eredeten túlmutató „örök útnak” hívják.

A hinduizmusból leginkább a jóga és a meditáció vált népszerű spirituális gyakorlattá a modern időkben. A jóga hagyománya egészen i.e. 1700-ig nyúlik vissza, és legfőbb célja a spirituális megtisztulás és az önismeret. A klasszikus jóga a gyakorlatot magatartási szabályokra (jama és Nijama), fizikai testhelyzetekre (ászanák), légzőgyakorlatokra (pránájáma) és a kontemplatív meditációs gyakorlatokra (pratjáhára, dhárana, dhjána, szamádhi) osztja. A nyugati világban ismert jógatípusok ezek közül leginkább az ászanákat, légzőgyakorlatokat és a meditációt használja fel. Sok esetben megfosztva spirituális többletjelentésüktől, csupán a stressz csökkentését, testmozgást tűzve ki célul. Erre a jóga kiválóan alkalmas, épp ebben rejlik népszerűsége is.

A hindu hagyományból származó meditáció gazdag és változatos típusait manapság is sokan használják mindennapjaikban. Ilyen a mantra, vagy az óm meditáció, az egyszótagú szó ismétlése fókuszálás, összpontosítás céljából. Néhány spirituális tanító azt állítja, hogy nagyon fontos a helyes kiejtés, mivel ez a hangvibráció Isten mindent átható és mindent működtető lelki energiáját (Brahman) képviseli.

Szintén népszerű nyugaton a transzcendentális meditáció, amelyet Maharishi Mahesh Yogi vezetett be 1955-ben. Terjedését a nyugati világban a guru és a hírességek, például a The Beatles és a The Beach Boys közötti kapcsolat gyorsította fel a 60-as, 70-es években. Jelenleg a becslések szerint több mint 5 millió gyakorlója van az ilyen típusú meditációnak. Ez a módszer csak engedéllyel rendelkező oktatókon keresztül tanulható meg. TM általános módja egy mantra 15-20 perces gyakorlása naponta kétszer vagy háromszor csukott szemmel.

A mantrákat, amelyek hindu istenségek tantrikus nevei, nem és életkor alapján adják a személynek. Az önkutatás és Önvaló meditációnak szintén nagy divatja van manapság. A gyakorlat során a gyakorló a „Ki vagyok én?” kérdés által a valódi Én-be (Önvaló) mélyedhet. Ez által létrejön a Samadhi, az elme teljes belső csendet és tökéletes tudatosságot tapasztaló állapota. Ezt a típusú meditációt Ramana Maharshi nagymértékben népszerűsítette a 20. században. A modern időkben a nem-kettős mozgalom vagy a közismert neo-Advaita is alkalmazza és számos népszerű nem-kettős tanító, például Mooji, AdyaShanti és Eckhart Tolle.

Buddhista meditáció

A történészek feltételezése, hogy a meditáció alapgondolata a hinduizmusból került át a buddhizmusba, mivel a buddhizmus megalapítója, Gautama Buddha maga is hindu volt, mielőtt elérte volna a moksát, vagyis a megvilágosodást. A buddhizmusban a meditációt a szenvedés megszüntetőjének és a nirvána felé vezető út részének tekintik.

A főleg Kelet- és Délkelet-Ázsiában hódító buddhizmusban a négy meditációt, a mérhetetlen szeretetet, részvétet, együttérző örömöt és egykedvűséget (elfogulatlanságot) isteni állapotnak nevezik. A belső béke megvalósításához ezt a négy állapotot kell kifejlesztenünk önmagunk és más lények felé is, hogy elérjük a megvilágosodást. A buddhizmus különböző iskolái különböző módon használják a meditációt.

Egy tibeti hagyomány szerint a meditálók olyan mantrát ismételnek, amely megtestesíti a buddhista tanítás igazságát. A théraváda hagyományban az éberséget úgy lehet fejleszteni, hogy odafigyelünk a légzésre vagy a testre és az érzésekre, vagy az eszmék és képek áramlataira, amelyek áthaladnak az elmén, miközben a meditálók ülnek és megfigyelik magukat. A kelet-ázsiai buddhizmus legjelentősebb ágazatában, a zenben a meditáció (zazen) különféle típusaiban szintén valós természetünk felfedése a cél. A buddhista szellemi úton tehát több meditációval is találkozhatunk. Meditálhatunk például istenségekhez is különféle minőségekért fohászkodva, de népszerű módszer a Metta, vagyis a szeretetteljes meditáció, mely során semlegesítjük azokat a határokat, amelyek általában „én, barát, ellenség stb.” kategóriába sorolnak minket és másokat.

Nyugaton egyre nagyobb népszerűségnek örvend S.N. Goenka által tanított technika, a Vipassana (vagy belátás) meditáció, amely Buddháig vezethető vissza, és amely az önmegfigyelésnek és a valóság felismerésének felekezetektől független, tudományos, eredményorientált technikája. A legtöbbekhez mégis talán a 14. dalai láma (Tendzin Gyaco) közvetítésével jut el a buddhista meditáció, aki gyakorlati szemmel magyarázza el annak lényegét A meditáció szakaszai című könyvében.

„Bármilyen meditációs formát is gyakorolsz, a legfontosabb az, hogy folyamatosan gyakorold az éberséget, és tégy kitartó erőfeszítéseket. Irreális eredményt várni a meditációtól rövid időn belül. Amire szükség van, az a folyamatos, kitartó erőfeszítés” – vallja a dalai láma.

Keresztény kontempláció

A keresztény teológia évszázadok óta tanítja, hogy közvetlen kapcsolatba istennel csak a jelenben kerülhetnek a hívők. A keresztény meditáció, kontemplatív imádság vagy belső ima központjában a figyelmes jelenlét áll. Az aktív imával ellentétben nem a szavakon, képeken, érzéseken keresztül közelít a gyakorló egy, az emberen kívül álló istenhez, hanem ezeken túllépve, csöndben ismeri fel a benne lakozó, mindig és mindenütt jelenlevő istent. Mustó Péter jezsuita szerzetes szerint akkor tanuljuk meghallgatni istent, amikor csendesen ülünk, éberen és érdeklődve figyelünk. A keresztény meditációban, belső imában gyakran Jézus nevét is kiejtik, ismétlik, ám nem dicsőítést, hálaadást mondanak neki, hanem megszólítják őt; belégzésre Krisztust, kilégzésre Jézust mondanak.

A keresztény kontemplációban a test érzékelését gyakorolják, hiszen a test segít abban, hogy növekedhessen a gyakorlóban a valóságra való érzékenység. A test érzékelésében születik a csend, és a csendben erősödik a test észlelése. Így nyílik meg a lélek a testen keresztül, hogy észrevegye és befogadja azt, ami számára feltárul.

A hasonlóságok ellenére a fő különbség a keresztény és a mindfulness meditáció között Mustó Péter megfogalmazásában az, hogy míg a (mindfuness) meditáció inkább mentálhigiénés gyakorlat, stresszoldó hatású, nyugalmat teremt, addig a belső ima istenközpontú, az imádkozó itt Istenre bízza saját nyugalmát, békéjét és élete irányítását.

Számos meditatív gyakorlat létezik a kereszténységben is. Ilyen például a rózsafüzéres ima, a Jézus-ima (egy szent név recitálása imafüzér segítségével), az ignáci szemlélődés (imaginációs gyakorlat Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai alapján), az examen (15 perces gyakorlat a nap végén, ahol az eltelt időszak eseményeire úgy tekintünk vissza, mintha egy filmet néznénk), de sokan a zarándoklatokat (például El Camino) is meditációs gyakorlatként fogják fel.

Mindfulness

A „mindfulness” fogalma a páli szati szóra vezethető vissza, amely a buddhista hagyományban tudatosságot, figyelmet vagy éberséget jelent. Amint azt a University of British Columbia kutatója, Jeff Wilson (2014) részletezte az amerikai mindfulness mozgalomról szóló könyves tanulmányában, hasonló légzésfigyelési technikák találhatók a tibeti buddhizmusban és a japán zen meditációs gyakorlatban, a zazenben is, vagyis a mindfulness eredete az ősi, több mint 2 ezer éves keleti hagyományokból eredetezhető.

A fenti meditációkkal ellentétben itt a gyakorló nem akar más tudatállapotot vagy különleges élményt elérni. Ítélkezés mentes figyelmével a jelenben időzik, anélkül, hogy a belső történések elsodornák. Úgy fogadja el a külső és belső történéseket, ahogyan azok vannak.

Jon Kabat-Zinn amerikai professzor volt a legnagyobb hatással a mindfulness nyugati elterjedésére. Ő fejlesztette ki a tudatosságalapú stresszcsökkentés (MBSR) nevű nyolchetes programját. A professzor több buddhista tanító, köztük Thich Nhat Hanh (a nyugati éber figyelem nemrég elhunyt, befolyásos és népszerű alakja) alatt tanult a mindfulnessről. A keleti alapot aztán a nyugati tudományba integrálta. Az MBSR inspirációként szolgált egy másik mindfulness-alapú terápiás programhoz, a mindfulness-alapú kognitív terápia (MBCT) számára. A program segítségével nemcsak a stressz tüneteket tudjuk enyhíteni, hanem a visszatérő vagy krónikus pszichés problémákat, például a krónikus depressziót is. A technika egyesíti a tudatos jelenléten alapuló meditációt és a kognitív terápiát, amely a depressziókezelésben a jelenleg létező legjobb módszer. Lényege, hogy megfigyeljük a gondolatainkat, és megtanuljuk a megfelelő módon kezelni őket. Hiszen jellemzően a gondolatok teszik depresszióssá az embereket oly módon, hogy mindennek a negatív oldalát helyezik a fókuszba.

A mindfulnessnek sokféle formája lehet – lehet jógagyakorlat, amely magában foglalja az éber tudatosságot, de végezhető mindennapi tevékenységek során (például mosogatás közben is, amint Thich Nhat Hanh szorgalmazta). Nem számít, ki vagy, milyen a mindennapi életed, a mindfulness hozzád és az életmódodhoz igazítható. Ez a sokoldalúság mindenki számára elérhetővé teszi a technikát, vallási vagy világi szándéktól függetlenül.