„Minden, ami lényeges, a csendben történik, és nem a lármában, a zajban. Ha pedig a zaj, a rohanás elfedi az életet, a hétköznapokat, akkor elfedi azt is, ami lényeges. Ami készül az emberben, amit idejében észre lehetne venni, ha nem menekülne el a csendtől, ha tudna egy kicsit befelé figyelni. Így nagyon sok rosszat megelőzhetne az életben. – Popper Péter
Érezted már úgy, hogy elveszíted valódi énedet a „csináld, csináld, csináld” mentalitásban? Ha feladjuk saját magunk egyes aspektusait, a hozzánk közel állók is lemaradnak arról, hogy igazán ismerjenek bennünket. Amikor a folytonos produktivitás, vagy állandó segítőkészség vezérel minket, gyakran észre se vesszük, mi az, ami valójában hajt. Ha sosem tekintünk befelé, nem leszünk képesek tudatosak lenni erre a hangra, így megszakítani sem a kimerítő köröket, és esetleg mást választani a megszokott helyett.
Ha boldogabbak akarunk lenni, magunkra kell összpontosítanunk, vagy másokra? Korábbi felmérések azt sugallták, hogy több hasznot húzhatunk abból, ha segítünk és adunk másoknak. Ugyanakkor a másokra való túlzott összpontosítás néha kiégéshez és kimerültséghez vezethet. Egy új kutatás szerint érdemes lehet a két stratégia kombinációját követni – ezek mindegyike kissé eltérő módon javíthatja jólétünket. Egy tanulmányban a résztvevőknek 10 napon keresztül kellett elvégezniük egyet a három tevékenység közül. Az egyik csoport jótékonykodott, másokon segített, a másik csoport pozitívan gondolt másokra, míg a harmadik önmagához volt kedves, például pihentek vagy kényeztették magukat egy finom étkezéssel. Mindhárom gyakorlat során boldogságról és elégedettségről számoltak be, de kiderült: a másokra és önmagunkra összpontosító tevékenységek különböző utakon keresztül befolyásolhatják jólétünket. A másra összpontosító cselekedetek fokozhatják az „eudaimonikus” jólétet, amely a cél és a jelentés érzéséből fakad. Az önközpontú viselkedés a „hedonikus” jólét (boldogság és élvezet érzése) növekedésével járt.
A belső világunkra való kapcsolatra azonban nemcsak a hedonikus öröm miatt van szükség, hanem azért is, hogy a külső tevékenységeink, gondolataink, sőt még érzelmeink szintjénél is mélyebbről éljük meg önmagunkat.
Hogyan figyeljünk befelé a rohanásban?
Önmagunkkal, a belső világunkkal való kapcsolatot legkönnyebben a testen, annak érzetein keresztül tudjuk kiépíteni. Elhatározhatjuk, hogy naponta egy alkalommal szánunk arra pár percet, hogy érzékeljük a testrészeinket, jelenlévő testi érzeteinket. Figyeljük meg, hogyan reagálunk például a környezetünkben lévő választott tárgyra. Boldogok, derűsek leszünk, vagy zavartságot élünk meg? Eszünkbe jut egy emlék? Erősen vagy enyhén reagálunk, esetleg semlegesen? Milyen a képre adott reakciónk érzete, minősége, milyen anyagból lenne, milyen színű lenne?
A nap folyamán bármikor feltehetjük magunknak a kérdést, „Mi az, ami most érződik idebenn?” , de egy konkrét témával kapcsolatban is megkérdezhetjük, „Mi kéri ezzel kapcsolatban a figyelmemet a testemben?”.A szokásos agyalás, elemezgetés, önnevelgetés helyett megtanulhatunk finom figyelemmel összekapcsolódni belső világunkkal, odafigyelni szervezetünk hangjára, megérzéseinkre, és megengedni, hogy a testünk őszintén beszéljen hozzánk érzetek, megérzések, érzelmek vagy akár képek útján.
Ajánlott meditáció a slowtime.hu oldalunkról: Szeretetteljes kívánság
0 hozzászólás