“A test a part a lét óceánjában” – kilépni a mókuskerékből

2022. február 08. | Stressz, Testtudatosság

„A test a part a lét óceánjában” – tartja egy szufi mondás. Amikor rohanásról beszélünk, nem elsősorban fizikai jelenségre gondolunk, tényleges sietségre, sokkal inkább egyfajta mentális állapotra. Mentális sürgetettségben nemcsak a jelenre nem tudunk fókuszálni, de mintha a gondolatainkba gabalyodva, a testünkön kívül élnénk. A február jó tanítómesterünk lehet ennek a mintázatnak a felismerésében, hiszen általában ez az a hónap az évben, amin szeretnék mihamarabb átesni, túllenni. Talán ezért is lett ennyire rövid…

Disszociációnak hívják, amikor elménk máshol, más időben jár, csak ott nem, ahol épp testileg is vagyunk. A legtöbb esetben nem vagyunk tudatában, hogy „elhagytuk a testünket”, attól elválasztva élünk. Az disszociáció nemcsak a nagyobb megrázkódtatást átélt emberekre jellemző állapot a testi vagy érzelmi fájdalom elviselésére, hanem a krónikus stresszben élő emberre is. Peter A. Levine pszichológus szerint olyan kultúrában élünk, amely nem méltányolja a belső világot, az érzetek, érzelmek, belső képek terét. Mivel fogalmunk sem lehet róla, hogyan igazodjunk el testünk belső tájain, félni kezdünk attól, mivel találkozhatunk ott. Az ismeretlen elől a „fejünkbe költözünk”: tervezgetünk, megoldásokat keresünk vagy még több tevékenységbe kezdünk, hátha majd a jövőben vagy egy gondolatban megtaláljuk a megnyugvást, a megérkezést.

Minél inkább ezt tesszük, annál jobban eltávolodunk belső világunktól, amely nemcsak érzeteink, érzelmeink otthona, de egész lényünké is. A légzés, az érzékelés és a mozgás – ahogyan a testünket ismerjük – óriási potenciált hordoz magában az itt és most megélésére és a lelassulásra, és mégis, olyan gyakran éljük meg úgy a napjainkat, hogy nem vagyunk tudatában fizikai énünknek. A test és az agy között különböző útvonalakon megy végbe a kommunikáció, és az egyik fő a szomatoszenzoros kéreg, amely az észlelésért, a testből származó információk értelmezésért felelős, mint például a testtartás és az érintés. Vagyis a testünkre való fókusz, például légzésünk figyelése mindenképpen kihatással lesz az elménkre, és fordítva: ha például elszúrunk valamit, ösztönös szomatikus válasz jelenhet meg a testtartásunkban, összehúzzuk magunkat, lehajtjuk a fejünket.


Gyakorlat: Hívd vissza magad a testedbe!

Ahhoz, hogy lelassuljunk és itt legyünk, fokozatosan újra kell tanulnunk gyökeret verni a testünkben. Mivel elszoktunk attól, hogy testünknek figyelmet szenteljünk, a fokozatos „visszaszokással” megtudjuk tartani magunkat az intenzívebb testérzetekben is. A testbe való visszaérkezés egyik legbiztonságosabb formája az érintés, amelynek segítségével finoman és gyengéden tudatosíthatjuk a testünket, annak határait. Szilárdságának, fizikalitásának megtapasztalásával megerősítjük magunkban az „itt vagyok” érzését, elkezdhetjük én-érzetünket a jövőből visszahozni a testbe, oda, ahol épp vagyunk. 

A bőr érzékelésének felébresztésével ugyancsak visszacsalogathatjuk magunkat a testünkbe. Zuhanyzás közben például fordítsuk teljes figyelmünket arra a testtájra, amit a vízsugár ér, szenteljünk figyelmet az adott területen tapasztalt érzeteknek. Akár üdvözölhetjük is testrészeinket „szia fejem, nyakam!”, elkezdve ezzel áthidalni a test és az elme között létrejött törést.



Ajánlott meditáció a slowtime.hu oldalunkról: Testpásztázás agyalás ellen


Oszd meg másokkal is a cikket!

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy elsők között értesülhess kedvezményeinkről, ingyenes programjainkról és új meditációs anyagainkról. 

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólások

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hírlevél

Pin It on Pinterest