Ha megdobnak kővel… – építsd be házadba!

Fodor Ákos

Könnyen elpattan a húr, felpaprikázódunk, egyre ingerlékenyebbek vagyunk, és a nap végén pont azokra borítjuk rá a bilit, akik nem érdemelnék. A mások felé irányuló negatív viszonyulás, a harag, az agresszivitás, de a gyanakvás, sértettség, bizalmatlanság, sőt még a cinizmus is lehet a túlzott stressz jele. Hogyan tudnánk szeretettel teljesebbé válni önmagunk és mások számára?

A legkisebb létformáktól kezdve egészen a főemlősökig, a fajok egyetemes és ösztönös védekezési viselkedésformákat alakítottak ki veszély esetén. Ha a helyzet agressziót kíván, akkor küzdünk, ha nagy valószínűséggel alulmaradnánk, futásnak eredünk, ha pedig egyik sem szolgálja a biztonságunkat, mozdulatlanokká válunk, lefagyunk. Ezek a stratégiák nem előre átgondolt döntések, hanem az idegrendszerünk által összehangolt stratégiák. Ami igazán számít ilyenkor, az a túlélés. Az állatok naponta többször is átmennek ezeken a ciklusokon, idegrendszerük aktiválódik, majd a veszély elmúltával visszanyugszik, nem szenvednek krónikus stressztől. Ezzel szemben az ember nem képes ezzel a könnyed természetességgel végigmenni ezeken a reakciókon, ugyanis új agykérgünk, a neokortex meghiúsítja az ösztönös válaszokat, így beragadunk egy stresszválaszba.

Az állandó megfelelés, a felgyorsult életmód, a természettől való eltávolodás miatt folyamatosan stimulációban van az idegrendszerünk. Ez nemcsak túlzottan körültekintővé, de gyanakvóvá is tesz minket. Ha a stressz rendszerünk aktiválódik, nagyobb valószínűséggel harcolunk másokkal, mint hogy megöleljük őket. Mivel ez a működés fokozottan éberré tesz minket annak lehetőségére, hogy mások ártani akarnak nekünk, kevésbé valószínű, hogy képesek leszünk értelmes kapcsolatteremtésre. A negatív érzelmi viszonyulás könnyen vezethet konfrontációhoz. Ilyenkor egyedül maradhatunk negatív érzéseinkkel, ami csak tovább fokozza szimpatikus idegrendszerünk aktivitását, a stresszt. Az ellenségesség, a bizalom hiánya végül beállítottsággá, hiedelem-rendszerré válhat, zárkózottá tehet.

Érezzünk együtt magunkkal!

Amikor üss vagy fuss válaszban vagyunk, az olyan minőségek, mint a kedvesség, a szeretet, a kapcsolódás nem hozzáférhetőek a számunkra. Bár a személyes felelősségünk alól, amit ellenséges viselkedésünkkel másoknak okozunk, nem mentesít az önegyüttérzés. Fontos megértenünk a bennünk lejátszódó folyamatokat. Így a reaktivitás vagy mások fejének lekiabálása helyett választhatunk más lehetőségeket is. Például elvonulhatunk, amíg erőteljes érzelmeink fogságban tartanak, majd megnyugodva átgondolhatjuk újra a helyzetet.

Az önegyüttérzés, az önmagunk iránti kedvesség szintén segíthet felolvasztani a páncélunkat, visszahúzni a tüskénket. Ha esetleg nagyon felmérgesítettük magunkat valamin, elképzelhetjük, milyen lenne, ha a következő alkalommal, amikor valamilyen hibát követünk el, vagy feszültségünket másokon töltjük ki, együtt tudnánk érezni saját magunkkal.  Írhatunk magunknak pár együttérző mondatot akár egyes szám második személyben. Például: „tényleg túllőttél a célon, de fáradt voltál, és ilyenkor nehéz kedvesnek maradni”. Ha időt szakítunk az önegyüttérzés gyakorlására, kényelmesebben érezhetjük magunkat, és kiterjeszthetjük ezt a hozzáállást másokra is.

Ajánlott meditáció a slowtime.hu oldalunkról: Szívlégzés

Oszd meg másokkal is a cikket!