Tökéletlenség: nehezen engedjük meg magunknak, még akkor is, ha nem a munkáról, hanem egy játékosabb elköteleződésről van szó, például az Anti-határidőnapló vezetéséről. Ugyan nehéz megállni, hogy a naplónk ne tökéletesen nézzen ki, tele színekkel és gyöngybetűvel, kipipált feladatokkal, de a naplóvezetésnek nem az a célja, hogy újabb szorongást okozzon nekünk, különben könnyen megszakadhat a naplózás folyamata.
Halogatás – „Nem írok most a naplóba, mert csak 10 percem van”, „Később/holnap/jövő héten írok, ha több időm lesz/nem vagyok leterhelt/inspiráltabb vagyok.” „Most olyan sok minden van, majd naplózom, amikor nyugodtabb lesz az élet”. Ismerősek ezek a mondatok?
A halogatás gyakran a perfekcionizmus tünete
Mivel a perfekcionisták attól tartanak, hogy nem tudnak tökéletesen elvégezni egy feladatot, elhalasztják azt, ameddig csak lehetséges. Félhetnek attól is, hogy a kudarc (ön)kritikát vagy kellemetlen belső hangokat okoz. A halogatás nem lustaság, hanem frusztráción és a kudarc iránti alacsony tolerancián alapul. Amikor az emberek nagyobb kihívást észlelnek, mint amennyire képeseknek érzik magukat valamilyen okból, akkor megpróbálják elkerülni ezt a kényelmetlenséget. A halogatás könnyen észrevehető: nem azt csinálod, amit csinálni szeretnél vagy kellene, hanem szörfölsz az interneten/Facebook-bejegyzéseket olvasol/ kommentelsz /takarítasz/ ügyeket intézel. Lehet, mindezt azért teszed, mert félsz attól, hogy rosszul csinálod (bármit is jelentsen ez), úgy érzed, nem vagy elég kreatív vagy elkötelezett a lassítás folyamatában, „úgysem sikerül”. Akármi is legyen a halogatás oka, egy mondatban összefoglalható: „ha nem csinálom tökéletesen, akkor inkább nem csinálom sehogy.”
Hiába van szó lassításról, stresszkezelésről, megengedésről, önegyüttérzésről, meditációról, ezekhez a területekhez is könnyen állhatunk úgy, hogy csak a legjobbat hozhatjuk ki belőlük. Minden feladatot ki kell pipálnunk, minden egyes rubrikát ki kell töltenünk, minden szöveget el kell olvasnunk és megemésztenünk, minden játékos feladatot meg kell oldanunk. Azonban legyen bármilyen örömteli önmagában valami, ha túl sok a „kell”. Egy idő után nem leszünk motiváltak abban, hogy rendszeresen visszatérjünk hozzá. Így viszont hamar abbahagyjuk a naplózást, az életmódváltást, és lesz egy újabb okunk, amiért hibáztatni tudjuk magunkat. Egy ördögi körbe kerülünk.
Hogyan tudnánk ezt a „mindent vagy semmit” hozzáállásunkat kicsit enyhíteni a 2023-as Anti-határidőnapló segítségével? Hogyan érdemes úgy a naplózáshoz állnunk, hogy az tényleg fejlődést és feltöltődést nyújtson, és ne egy újabb feladatot, amit már egyáltalán nincs kedvünk elvégezni?
1. A folyamatra összpontosítsunk, ne vesszünk el a részletekben
A folyamat a naplóírás és az életmódváltás lelke is, ezt azonban úgy tudjuk biztosítani, ha nem akadunk el a részletekben. Érdemes a hónapokhoz úgy állnunk, hogy előre megnézzük, mi az, amit igazán örömmel, szívesen hajtanánk végre a felkínált feladatok közül. Nem kell elkészítenünk a hó eleji művészetterápiás feladatot, ha nem érzünk rá indíttatást, vagy az összes témakört végigvennünk, csupán azt érdemes kiemelnünk ezek közül, amivel úgy érezzük, valóban dolgunk van.
Hogy egy példával is éljünk: áprilisban a szabadidő témájával foglalkozunk, ezen belül a túltervezéssel, a semmittevéssel, az örömmel, a hobbijainkkal. Ezek közül érdemes lehet csak egyet-kettőt kiválasztani. Ezekben jobban elmélyedni a gyakorlatok segítségével, így nagyobb az esély, hogy nem fogunk halogatni és elakadni. Ha nem szeretünk színezni, rajzolni, nekünk valószínűleg az írás jobban működik mint önkifejezés. Az is lehet, hogy csak meditálni van kedvünk ezekkel a témákkal. A naplóban azért van ennyi gyakorlat, hogy legyen miből válogatnunk, és nem azért, hogy kényszert érezzünk az összes elvégzésére.
2. A kezdők szemlélete
A kezdők olyanok, mint a gyerekek: kíváncsiak, nyitottak, tele vannak bizalommal. Felnőttként már nehezen ismerjük be, ha valamit nem tudunk. Nehéz kimondani, fogalmam sincs, hogyan kell ezt csinálni, hiszen annyi elvárás érkezik felénk azzal kapcsolatban, hogy szakértők legyünk. Az Anti-határidőnapló iránymutatásokat, támpontokat ad, amelyekhez a legjobb, ha a kezdők mentalitásával állunk, ami a nyitottság, lelkesedés, felfedezés, játékosság. A 2023-as Anti-határidőnapló is segít ezeket a minőségeket feléleszteni bennünk, lendületet adni. Hiszen tele van játékos feladattal: készíthetünk kollázst, színezhetünk mandalát, vezethetünk hangulatnaplót, és a havi cheklistek segítségével rengeteg inspirációt kapunk, hogyan, milyen újszerű módokon vihetünk be egy-egy témát a gyakorlati életünkbe is. Ha a kezdők mentalitásával állunk a naplózáshoz, kevesebb eséllyel esünk bele a perfekcionizmus csapdájába.
3. Éljenek a hibák
Univerzális igazság, hogy botlásokra van szükséged, mielőtt elsajátítasz egy készséget. Hacsak nem vagy a természet furcsasága, egy új készség elsajátítása, mint amilyen például a lassítás, munkát igényel. A botladozási fázis szükséges és egészséges. „Mindig azt teszem, amit nem tudok megtenni, hogy megtanuljam, hogyan kell csinálni” – mondta Pablo Picasso. Vagyis ha hajlandó vagy tökéletlen lenni, szinte magától értetődő, hogy fejlődsz. A naplóírásban ez például jelentheti azt, hogy úgy állsz hozzá, mint egy hagyományos határidőnaplóhoz, és teleírod teendőkkel, vagy egyáltalán nem is fogsz hozzá egy feladathoz sem, mert félsz attól, hogy nem fogod tudni megvalósítani. Ha esetleg kijelölted, hogy az egyik este spontán leszel, és olyat teszel, amit már régen, aztán ez mégis elmarad, válassz inkább egy másik, könnyebben beilleszthető spontaneitás gyakorlatot, módosíts, és vedd figyelembe a határaidat és lehetőségeidet is.
4. Ne hasonlítsd magad másokhoz
Ez a zsákutca gyakori. Az Anti-határidőnapló hiába egy önreflexiós napló, amit magadnak írsz, egészen biztos, hogy eszedbe jut, mások, akik szintén a lassítás útját járják, biztos sokkal jobban haladnak, sokkal sikeresebben végzik az önismereti munkát. Másokhoz hasonlítani magunkat veszélyes, mert mindig lehet találni valakit, aki jobb vagy rosszabb nálunk. Nem számít, hogy a 2023-as az első Anti-határidőnaplód, vagy már a sokadik, mindannyian egyenrangúak vagyunk, és haladunk a lassítás útján. Érdemes ezért kis lépésekre figyelnünk, és egyszerre akár csak egyvalamivel foglalkoznunk. Ha eljutsz a napló végéig, úgyis látni fogod, ezek az apróságok mennyit számítottak, és mennyivel máshogy vagy most a bőrödben, mint az év elején.
+1. Végül érdemes könnyedséggel és humorral hozzáállnunk a naplózáshoz.
Nem véletlenül lett ilyen játékos, szép és színes a 2023-as Anti-határidőnapló is. A napló játékos feladatai igyekeznek fenntartani a humort, így kevésbé komollyá és fenyegetővé tenni az életmódváltást. Akár időről, időre visszatekinthetünk, visszalapozhatunk, és kuncoghatunk saját botladozásainkon. A perfekcionizmus legjobb ellenszere ugyanis a nevetés.
0 hozzászólás