Próbáljunk meg erőt meríteni a különbségeinkből ahelyett, hogy megítélnénk a másikat. – Mungi Ngomane

Bár okostelefonunkkal együtt a külvilágot magunkkal visszük az otthonainkba is, ellentmondásos módon a modern élet, a technológia mégis „lekapcsol” egymásról, hiszen elszalaszthatjuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel a társas kapcsolat pozitív érzését ápoljuk. Sokszor alig bírjuk felidézni, mikor volt utoljára, hogy leültünk és egy jót beszélgettünk egymással, vagy egy felemelő közös élményben volt részünk a barátainkkal. Egy stresszes nap után gyakran fordul elő, hogy egy félreértett mondatra azonnal ugrunk, támadunk, így azokat bántjuk meg, akik a legközelebb állnak hozzánk. A rohanásban az ellenségesség felerősödik, és a másikkal szemben kritikusak, indulatosak vagy épp ellenkezőleg, hidegek leszünk.

A kapcsolódásra való törekvésünk olyan mélyen behálózott, hogy az elutasítás vagy a kirekesztés valódi sebként fáj. Egy kísérletben kimutatták, hogy a kiközösített emberek agytevékenysége erősen hasonlít a fizikai fájdalmat átélők agytevékenységére. A fizikai fájdalom evolúciósan segített távol maradni a tűztől, a magány fájdalma pedig szintén megragadja figyelmünket, és arra késztet, hogy gyógymódot keressünk rá. Társas állatként régen az együttműködés biztosította a túlélésünket más állatfajokkal szemben. A magány okozta fájdalom erős emlékeztető volt arra, hogy újracsatlakozzunk a falkához, amikor eltévedtünk.

Az érzelmi fájdalom tehát motivált bennünket a túlélésre és a boldoguláshoz szükséges kapcsolatok megújítására. Az igény, hogy együtt legyünk a számunkra fontos személyekkel, hogy odafigyeljünk a véleményükre, visszajelzéseket kérjünk, fontos eszköz a túlélésünkhöz, az egészséges, biztonságos kötődés velejárója. A másokkal való együttlét során könnyebben ráláthatunk saját magunkra is, átélhetjük a „nem vagyunk egyedül” élményét.

Keresd, ami közös!

Ma már azt feltételezik, hogy az agyunkban található tükörneuronoknak nevezett idegsejtek „letükrözik” a másik ember viselkedését, és ezzel lehetővé teszik, hogy megértsük a másik szándékát, a sejtek szintjén képesek legyünk az együttérzésre. A képesség, mely által a másik ember belső helyzetét el tudjuk képzelni, majd ezt a belső állapotot megteremteni saját magunkban, tartalmasabb együttlétekhez vezet, és lehetővé teszi, hogy kedvességet gyakoroljunk a másik felé.

Az együttérzésünk, a másik iránti szeretetünk apróságokban is kifejezhető. Egy nehéz nap előtt például tudatosan törekedhetünk arra, hogy különféle kedves üzeneteket rejtsünk el, aminek a másik örülhet a nap folyamán. Csempészhetünk kis cetliket is a másik uzsonnásdobozába reggel, főzhetünk valami finomat, amit szeret. Írhatunk akár levelet is neki, amiben elmondjuk, miért vagyunk hálásak érte. Az apró kedvességek beépítése a napunkba végül akár szokássá is válhat, a szeretet kicsinek tűnő megnyilvánulásai megédesítik a rohanó mindennapokat, és meg is állítanak minket és a másikat is egy pillanatra.

Ajánlott meditáció a slowtime.hu oldalunkról: Együttlélegzés a jobb kapcsolatokért

Oszd meg a cikket másokkal is!