Wabi sabi – útmutató a belső békéhez japán módra

2022. május 28. | Stressz

A wabi sabi kifejezést nem találjuk a japán szótárakban és nem is hallhatjuk a japánok beszédében egészen addig, míg rá nem kérdezünk. Ez ugyanis egy olyan magától értetődő életérzés, ami a japán kultúrát és a benne élő emberek szemléletét alapvetően meghatározza. Valószínű csodálkoznak azon a tőlünk keletebbre élő embertársaink, hogy miért tanulmányozzuk az életmódjukat, miért írunk könyvet belőle és miért lehet felénk annyira felkapott téma az, amiről ők még csak nem is beszélnek. Talán azért, mert a wabi sabi megtapasztalásában feloldódhat mindenki, aki a természettől elidegenedve, túlhajszolva és tökéletességre törekedve küzdi át magát egyik napból a másikba.

A japánok általában tapasztalás útján tanulnak. Nem meglepő, hogy a sajátos életérzésük, a wabi sabi sem élhető át filozófiai elmélkedéseken vagy leírásokon keresztül, az ugyanis az élet apró mozzanatait hatja át.

A wabi sabi tulajdonképpen egy esztétikai irányzat, mely az egyszerűség szépségét hirdeti. Wabi sabi esetén a szépség mindig a szemlélő szívéből fakad és az öröm forrása a szívből jövő egyszerűség. De vajon hogyan találnak a japánok szépséget a régi, ütött-kopott dolgokban? „Nem idegenkedünk mindentől, ami fényes, csak épp többre tartjuk a méla derengést a sekélyes csillogásnál…” (Dzsunicsiró Tanizaki) – valahogy így.

A wabi szó visszafogott ízlést jelent. A wabi a valóság elfogadását és az azzal járó bölcsességet is magába foglalja. A szót a korai értelmében a szegénységhez, a magányhoz vagy a hiányhoz is kötötték. A sabi jelentése az antik külső, a patina vagy az elegáns egyszerűség képeibe sűríthető. A sabi egy az idő teremtette, nem emberi kéz alkotta állapot. Ha megerőszakoljuk a két szót, akkor a wabi sabi egy visszafogott szépséget jelenthet.

**A wabi sabiban van egyfajta nyugalom**

Ez a nyugalom abból fakad, ahogyan ez az életérzés az anyagi világ felé emeli az embert. Aki érti és érzi a wabi sabit, az tudja, hogy a lelki békéhez vezető utat nem drágakővel rakták ki.

Beth Kempton – a Wabi Sabi című könyv szerzője, a japán kultúra hű rajongója – a következőképpen foglalta össze a wabi sabi filozófiáját:

Kevesebb holmi, több lélek. Kevesebb sietség, több könnyedség. Kevesebb zűrzavar, több nyugalom. Kevesebb fogyasztás, több egyedi alkotás. Kevesebb bonyolultság, több egyértelműség. Kevesebb ítélkezés, több megbocsátás. Kevesebb hencegés, több igazság. Kevesebb ellenállás, több rugalmasság. Kevesebb irányítás, több odaadás. Kevesebb fej, több szív.

A wabi sabit fellelhetjük a tárgyakban, a környezetünkben, a természetben, a munkánkban és az emberi kapcsolatainkban is.

Tárgyak esetén a japánok azokban látják meg a wabi sabit, amelyek tökéletesen megtestesítik a tökéletlenséget: aszimmetrikusak, látszódnak rajtuk az idő vas fogának nyomai, békések, csiszolatlan szépségek, durvák, egyszerűek és feltűnésmentesek. Ezek a jellemzők emlékeztetik őket a múlandóságra, a sebezhetőségre és azok elfogadására.

Egy közegben nem jelenik meg a wabi sabi csupán attól, hogy japán emberek vannak benne. A tárgyaknak és a berendezésnek az egyszerűséget kell képviselniük. A tér nem lehet zsúfolt, sem túlterhelt az össze nem illő dolgoktól. A térben megjelenő elemek mind a rugalmasságról árulkodnak, minden átalakítható és mozdítható, hiszen a wabi sabi elfogadja és tiszteli a mulandóságot. A részletek és a bennük rejlő szépség adják meg egy hely sava-borsát, azok emlékeztetnek arra, hogy minden apró rész hozzájárul az egészhez. Végül talán a legfontosabb a természet jelenléte a térben.

Wabi sabi és a természet

A wabi sabi a természetre való hangolódást sugallja nekünk. Arra ösztönöz minket, hogy vegyük fel az évszakok váltakozásának ritmusát. Az évszakok a wabi sabi metronómja; magától értetődően, különösebb erőfeszítés nélkül hívják fel a figyelmünket a jelenre úgy, hogy más és más tapasztalásokat kapunk a természet váltakozásán keresztül. A növények és az állatok a legnagyobb mestereink, ha az élet ritmusát tanuljuk. Ezért is fordulnak feléjük mély tisztelettel és alázattal a japán emberek. A hétköznapjaik része például a sinrin-joku (erdőfürdőzés, azaz az erdőben töltött minőségi idő) vagy a hanami (virágnéző összejövetel virágzás idején) – csak úgy, mint nekünk a bevásárlás – hiszen tudják,

a természet közelségében egy ősi kapcsolódást, környezetünk, önmagunk elfogadását és a szépség mélyről jövő értelmét fedezhetjük fel és mindazáltal megélhetjük a wabi sabi életérzést.

A wabi sabi felszabadító ereje abban rejlik még, hogy feloldoz minket a tökéletlenség hajszolása alól. Gyakran tudtunk nélkül esünk a perfekcionizmus csapdájába, ami meggátol minket abban, hogy átadjuk magunkat az élet teljes valójának. Úgy szabadulhatunk a megrögzött tökéletességre törekedéstől, hogy először is elfogadjuk az élet múlandóságát. Fogadjuk örömmel az élet minden szakaszát, hogy méltósággal öregedhessünk meg.

A wabi sabi azt tanítja nekünk, hogy fogadjuk el azt, ami elmúlt és tekintsünk a jelenünkre. Az életünk most zajlik és minden egyes nap a hátralévő életünk kezdete.

A gondosan felépített japán teázási szertartás is az egymással megosztott pillanat élményének megélését szolgálja, és lehetővé teszi, hogy a teázás pillanataiban ténylegesen csak a teázásra koncentráljunk és megbecsüljük a pillanatot. Így, a jelen elfogadásán keresztül, eljuthatunk önmagunk elfogadásáig is.

Ha szeretnék egy valamit elvinni magunkkal a wabi sabi tanításából, az Beth Kempton könyvének záróakkordja legyen: úgy vagyunk tökéletesen tökéletlenek, ahogy vagyunk. – mikor erre rájövünk, megváltozik bennünk minden.